Objektív és szubjektív a művészetekben: a "könnyű" térnyerése - bevezető gondolatok

A művészetről gondolkodni igen érdekes, ugyanis korunkban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Mindig is megfigyelhető volt, hogy a művészet -és itt beleértem minden ágát, a zenétől, a képzőművészeten át az irodalomig- fejlődésében mindig kereste önmaga definícióját és legnagyobb változásai a paradigmák változását is magával hozta, szinte elfeledve korábbi interpretációit. Nézzük most ezt közelmúltunkra vonatkoztatva, hiszen meggyőződésem, hogy jelenleg a legnagyobb paradigmaváltást éljük át különösen néhány művészeti ágban, jelesül a zenében és ezzel szorosan összefüggésben az irodalomban. Fejtegetésemben elsősorban a zenei vetületekre térnék ki, terjedelmi, valamint -zenei blog lévén- tematikai okok folytán.

A zene egye meg azt, amiben élsz!

Azt látom évek óta, hogy sem irodalom, sem színház nem képes hatást gyakorolni a mai emberre. A zene egyetlenként nyújt vigaszt, szomorít el, űzi az unalmat. Az állandó háttérzenés, háttértévés világunkban viszont észre sem vesszük ezek értékeit. Most egy olyan vállalkozásra adtuk a fejünk, amely ezen próbál változtatni. Hiszen, azt gondolom, hogy a múlt századelőn tevékenykedő költők, gondolkodók, nem tűntek el, hanem valóban a nyakukba akasztották lantjaikat, és már nem kávéházakban, hanem fesztiválokon szólnak hozzánk, irányítanak vagy csak szórakoztatnak bennünket. A címeben megjelenő (Sziámi - A zene egyen meg; Amiben élsz) utalás pedig egy jókívánság mindenkinek, aki nem szeretne elveszni a kövéredő, ezáltal helyszűkében lévő, terrorizáló, ezáltal rettegő világunkban.