Objektív és szubjektív a művészetekben: a "könnyű" térnyerése - bevezető gondolatok

A művészetről gondolkodni igen érdekes, ugyanis korunkban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Mindig is megfigyelhető volt, hogy a művészet -és itt beleértem minden ágát, a zenétől, a képzőművészeten át az irodalomig- fejlődésében mindig kereste önmaga definícióját és legnagyobb változásai a paradigmák változását is magával hozta, szinte elfeledve korábbi interpretációit. Nézzük most ezt közelmúltunkra vonatkoztatva, hiszen meggyőződésem, hogy jelenleg a legnagyobb paradigmaváltást éljük át különösen néhány művészeti ágban, jelesül a zenében és ezzel szorosan összefüggésben az irodalomban. Fejtegetésemben elsősorban a zenei vetületekre térnék ki, terjedelmi, valamint -zenei blog lévén- tematikai okok folytán.

"Fridays I go painting in the Louvre..., mert szemedben ottragyog az életigenlés fénye""

Anélkül, hogy minősíteném Rebecca B. f*shalmát (Friday, de úgyis tudjátok), amit egyesek zenének neveznek, de legalábbis letöltenek, beszélnek róla és gazdaggá teszik őt (persze nem vagyok naiv, tudom, hogy így működik), szóval különösebb kommentár nélkül íme egy pár olyan zene a hét napjairól, amit érdemes is meghallgatni.