A művészetről gondolkodni igen érdekes, ugyanis korunkban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Mindig is megfigyelhető volt, hogy a művészet -és itt beleértem minden ágát, a zenétől, a képzőművészeten át az irodalomig- fejlődésében mindig kereste önmaga definícióját és legnagyobb változásai a paradigmák változását is magával hozta, szinte elfeledve korábbi interpretációit. Nézzük most ezt közelmúltunkra vonatkoztatva, hiszen meggyőződésem, hogy jelenleg a legnagyobb paradigmaváltást éljük át különösen néhány művészeti ágban, jelesül a zenében és ezzel szorosan összefüggésben az irodalomban. Fejtegetésemben elsősorban a zenei vetületekre térnék ki, terjedelmi, valamint -zenei blog lévén- tematikai okok folytán.
Sajnos egy blogbejegyzés terjedelme nem teszi lehetővé, hogy tételeimet minden részletre kiterjedően bizonyítsam, ugyanakkor úgy vélem, gondolatébresztőként szolgálhatnak az itt leírtak...
Kezdetnek közbevetném, hogy jelen keretek között nem foglalkozunk azon esettel, amikor a zene és a művészet célja nem az esztétikai élmény kifejtése, hanem annak fogyasztása akár pusztán "háttérkitöltési", akár kizárólag szórakozási célzattal.
A http://zenestilus.netlap.net/ oldalon nagyon jó meghatározásokat találhatunk a zenével kapcsolatban. Legjelentősebbnek jómagam ezt gondolom.
Zenemű minden olyan alkotás, amely bármilyen kis vagy nagy formában valamely határozott zenei gondolatot kifejez s azt következetesen kifejti. A zeneművek értékét mindig a szellemi tartalom és a kidolgozás módja határozza meg. (Pallas Nagylexikon)
A zenét, mint tudjuk, könnyűzenére és komolyzenére (klasszikus zenére) szokás osztani, ahol ezek a meghatározások általában minőséget is jelentenek. Egyszerűen megfogalmazva, maguk a kifejezések olyan előre definiált minőségi prekoncepciókat tartalmaznak, melyek -tévesen- "magasabb" esztétikai színvonalat feltételeznek a komolyzenéről. Érdekes megfigyelni, hogy ezek az érzések nem feltétlenül jelennek meg a definíciókban, ugyanakkor használatuk és a hozzájuk kötődő kollektív jelentéstartalom mégis a fentieket erősítik meg.
Véleményem szerint a zenék "értékességének" vizsgálatakor elsődleges szempontként elsősorban -a definícióban is említett- szellemi tartalmat és a kidolgozás módját kell figyelembe vennünk, ugyanakkor nem feledkezhetünk el a hallgatóra gyakorolt érzelmi, intellektuális hatásról sem. Ezek együttese, azaz az objektív, vagy kvázi objektív szempontok a szubjektív élményekkel együttesen adják egy zenemű értékét, hangsúlyosan az egyén számára. Ebből fakadóan lehetetlennek látszik egyetemleges, mindenki által elfogadható szempontrendszer megalkotása a zeneművek, és egyébként bármilyen más egyéb művészet esztétikai színvonalának mérésére. Külön furcsaság, hogy a két szempont közül a hallgatóra gyakorolt hatás hangsúlyos megjelenése a zene szubjektív értékét igen magasra emelheti.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az egyéni szempontok egy zeneművel kapcsolatban igen sokrétűek lehetnek; olyan hatásokról beszélünk melyek nem feltétlenül magához a zeneműhöz kapcsolódnak, hanem a hallgató környezetéből, neveltetéséből, érzelmi, értelmi színvonalából, lelkiállapotából és élményeiből fakadnak (a lista természetesen tetszés szerint folytatható).
Példákat hozva mindezekre álljon itt két dal, melyek szubjektív hatása rám az adott életszakaszban igen jelentős volt.
Queen - Innuendo
A fentiek alapján elemezve a dalt, könnyen belátható, hogy zenei értelemben véve az alkotás igen magas objektív színvonalat képvisel.
Junkies - Könnyebb út
Ennél a dalnál az objektív érték megítélése már nagyobb nehézségekbe ütközik, talán vitaindítónak annyit említenék, hogy ez a szám a magyar punkzene vitathatatlanul egyik legszínvonalasabb képviselője.
Felvillantottuk tehát, hogy a zene minőségének megítélése milyen nehézségekbe ütközhet, még akkor is, ha annak "komolyságáról" nem is tettünk említést.
Megfigyelhetjük azonban azt is, hogy a modern kor változásai magával hozták a művészeti formák változásait is, és míg bizonyos évezredes műfajok mára egyik pillanatról a másikra végnapjaikat élik, addig más, tradicionális szórakozási formák, mintegy olvasztótégelyként, magukba olvasztva másokat, minden eddiginél nagyobb magasságba törnek.
Egy korábbi cikkben itt a blogon már megjelent az a gondolat, mely szerint a versek szerepét -fogyasztói szempontból- lassan a dalszövegek, a dalos versek veszik át. Hasonló esetekre bukkanhatunk a fúziós művészet más formáiban is, ha nem is ilyen meghatározó módon. Példaként talán elég a képregényeket említeni, ahol az irodalom és a képi ábrázolás keveredése ad egy népszerű és egyre terjedő műfajt, amely azonban egyik említett forrásműfajt sem szorítja teljesen háttérbe.
A teljesen új műfajok megjelenése, a popkultúra elterjedése azt eredményezte, hogy az új műfajok és a megmaradt régiek fogyasztói rétegei élesen elváltak, és míg a "klasszikus" művészetek a társadalmi "elit" nem feltétlenül szórakozásban megtestesülő támogatását élvezik, addig az újak a tömegek igényeit elégítik ki. Mindez persze nem keverendő össze a régi idők népi és elit művészetének különállásával, hiszen manapság bárki számára hozzáférhető minden művészet eszközkészlete, ebből adódóan az egyes műalkotások elméleti alapjaiban rengeteg hasonlóságot mutatnak.
Annak ellenére, hogy a popkultúra társadalmi térnyerése milyen nagy, és a régi, tradicionális művészeteket mennyire háttérbe tudta szorítani, mégis azt mondhatjuk, hogy a "könnyű" és "komoly" műfajok hivatalos keveredése, a határok elmosása ennél sokkal lassabb folyamat. A színművészet ebből a szempontból üde színfoltnak számít, hiszen a modern darabok már sokszor használnak a popkultúrából vett elemeket, vagy visznek színre popkult ikonokat (pl. Pókember a Broadwayn). Ugyanez figyelhető meg néhány klasszikus zenei előadónál is, akik akár teljes pályafutásuk alatt "könnyű" darabokat játszanak, vagy előadásaikat színesítik popkult elemekkel.
Gondolataimat ilyen példákkal zárnám abban a reményben, hogy a későbbiekben a felmerült kérdéseket szépen lassan ezeken az oldalakon megválaszolhatom, és addig is folytatódik az a folyamat, melynek végén eltűnnek a műfajok közötti megkülönböztetések és csak jó és rossz művészetről beszélhetünk.
Apocalyptica - One
Van Canto - Battery
Video Games Live Orchestra - Video Games Live
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése