RE és Újra: POSZTulátum

Most jutottam gépközelbe. Anyósomék meglátogattak bennünket és csak az imént tudtam elszakadni, hogy ránézzek a blogra.

Szeretem azokat a pillanatokat, amik valahogy olyan sorsszerűek. Ez is épp ilyen volt. Előbb elolvastam kedves szerzőtársam (szabad fuldokló) megkapó bejegyzését, majd megnyitottam az email fiókomat és édesapám a következőt írta nekem, nekünk:

"Az anyai nagyapám, Boros Lajosbá mondotta volt gyakran: "Legszebb a békesség.....Hmmm..., s a csöndes fujtogatás"
Ugye, ma nincs éppen igaza?
Nem Lenyelt Bosszúkat, Valódi békét, legalább egy napra MINDANNYIÓTOKNAK. Ez, amit kívánok Nektek."

Amikor ezeket elolvastam, tényleg sorsszerű érzésem támadt. Ma, és karácsonykor az emberek tényleg kicsit kilépnek a világból, és elfordulnak a remény felé. A keserű, tüskékkel kövezett útról nem lelépve elfordítják fejüket, remélve, hogy jön valami vagy valaki, aki megfogja kacsójukat és lerántja őket az (általában és mostanában) saját maguk által választott, de rossznak bizonyult ösvényről. Eszembe jutott, hogy ebben a cinikus világban és országban talán a karácsony nem is a szeretet ünnepe, nem is arról szól, hogy az emberek családjuk körében békét, boldogságot leljenek, hanem...

A Karácsony a Remény Ünnepe. Az egyén reménye.

Ilyenkor mégis kipislogunk cinikus álarcunk mögül, és megpróbálunk egy nap békét lelni. Persze, van akinek ez sem sikerül. A szomszédunk a szentestét sem bírta ki üvöltés nélkül, az ő segélykiáltása mégis oly agresszív, hogy egyszerűen nem lehet meghallani. Sokszor hiába kiáltunk, hiába akarnak segíteni rajtunk, valahogy mégsem vesszük észre, mi is történik. Mikor akarunk segítséget? És mikor akarunk csak figyelmet? Nem mindegy. Amikor segíteni próbálunk, lehet, hogy a kedves delikvens észre sem veszi, hogy épp olyat mondtunk, vagy tettünk, ami a sorsát jobbra fordítja. És mi a helyzet az igazsággal, amit valahogy nem szeretünk meghallani?

Egyszer a hobbitok, vándorlásuk elején összeakadtak Gildorral, a tündével, akitől tanácsot kértek. És ő ezt mondta nekik:

"– Csakugyan? – nevetett Gildor. – A tündék ritkán adnak könnyelmű tanácsot, mert a tanács veszélyes ajándék, még akkor is, ha bölcsek adják bölcseknek, mert minden szándék rosszra fordulhat..."

Én ebből a mondatból tanultam meg a felelősség súlyát. Ugyanakkor rögtön ezután ezt is mondta:

"De hát mit akarsz? Nem mondtál el magadról mindent; hát akkor hogy tudnék jobban választani, mint te? De ha mégis tanácsot kérsz, barátságból teljesítem a kérésedet. Szerintem igenis tovább kell menned, méghozzá késedelem nélkül, azonnal; ha pedig Gandalf nem kerülne elő az indulásodig, akkor még ezt is tanácsolom: ne menj egyedül. Végy magad mellé néhány megbízható és készséges jó barátot. Most pedig hálás lehetsz, mert nem szívesen adtam ezt a tanácsot."

Ebből pedig azt tanultam meg, hogy a súly nem feltétlen teher.

És végül, a zavaros gondolathalmaz mellé, hadd adjam át én is Karácsony második napján a remény és a szeretet üzenetét nektek és magamnak és családomnak, és persze mindenkinek. Karácsony: a pozitív hit és remény napjai. Köszönöm, hogy szeretjük egymást...

Mindenkinek békés, szeretetteli ünnepet kívánok!

Ady Endre: Karácsony (a verset mondja: Szabó Gyula)



ADY ENDRE - KARÁCSONY
             
I.

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme sugna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.

De jó volna tiszta szívből
- Úgy mint régen -
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

III.

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
És a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomoru útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra...


Hivatkozások:
A videót a Youtube-ról linkeltem innen.
Ady Endre költeményét online itt találjátok és innen is szúrtam be a szöveget.